Az én lányom nem olyan.
Évszázadok-ezredek?- óta szeretnének az anyák ennek a mondatnak a végére pontot tenni és ezért gyakran még arra is képesek, hogy megrázzák a “pofonfát” 🙂
Az Új Idők Szépirodalmi, művészeti és társadalmi képes hetilap ” A Szerkesztő Üzenetei” rovat tanúsága szerint, ez néhány családban bizony gyakran előfordult.
1911. október 1. “Trencséni kis leány”.
Ha jól emlékezünk, előre megjósoltuk önnek, hogy mi fog történni, ha a “puszta szolgabíróval” flörtölni próbál. Most pedig drámai erővel és változatlan helyesírási hibákkal azt írja “anyám nem tekintette bennem a nőtt és durva kézel pofon ütöt”. Mindenekelőtt állapítsuk meg, hogy a “nőt” elegendő egy t-vel írni, viszont az ” ütött” igénél a második t-t sem engedhetjük el. Ami pedig a “kézzel”-t illeti, a második z-hez szintén ragaszkodnunk kell.
Maga az eset kétségkívül igen szomorú, még szomorúbb kedves mamájának az a kötelező ígérete, hogy az “ártatlan csókolózás” ismétlődése esetében a pofonokat fokozott mértékben szintén meg fogja ismételni. Valami igazsága azonban mégis van a mamának és ezért nem helyeseljük tervét, hogy elbujdosik és nevelőnő lesz. Már csak azért sem tarthatjuk ezt a megoldást szerencsésnek, mert mai helyesírásával a nevelőnői állásra nem látszik egészen alkalmasnak.
1911. november 5.”Trencséni kis leány”.
A mamának ismét igaza volt. Jól nevelt fiatal hölgyek nem játszanak kettesben zálogosdit, annál kevésbé, mert előre tudják, hogy ha ők adnak zálogot, akkor a másik fél minő váltságdíjat óhajt. Hiába apellál arra, hogy egy becsületes leány nem bújhat ki kötelezettségei alól és meg kell adni a csókot, ha mindjárt az kellemetlen is neki. Mindenekelőtt nem bízunk abban, hogy a szóban forgó csók tényleg annyira kellemetlen lett volna, különben ön sem folytatta volna a zálogosdit, hamar megelégedett volna egy kísérlettel.
A mama egészen helyesen tette tehát, amikor a fiatal embert gyors távozásra bírta, ami pedig azt illeti, hogy ön már tizenhat éves és egy tizenhat évest nem szokás megverni-egy anyának mindig igaza van, még akkor is, ha pofoz. Reméljük, hogy ebben a gondolatban ön megnyugvást fog találni.
1911. november 26.”Trencséni kis leány”
1. Eljegyzési vacsora mindenesetre szokásos és nem oszthatjuk a kedves szüleinek azon nézetét, hogy “az ilyen mulatságok úgysem kedélyesek”.
2. Föltétlenül francia pezsgőt, mert a vendégek különben rémítő dolgokat fognak beszélni.
1911. december 17.”Trencséni kis leány”
1. Menyasszony nem udvaroltat magának más fiatalemberrel, még ha az nagyon “guszta”is. Tökéletesen osztjuk kedves vőlegényének fölfogását, aki igen helyesen jegyezte meg, hogy a legtürelmesebb férfiút is egy bizonyos ponton elhagyja a türelme.
2. Menyasszony nem hív meg huszártiszteket sem “ártatlan délutáni beszélgetésre”, mert ha valakivel ártatlanul beszélgetni akar, ott van a vőlegénye.
3. Az anyai hatalom nem fejeződik be az eljegyzésnél és ha jónak látja hogy “menyasszony lányát durván inzultálja”, a törvény nem nyújt védelmet. Sőt valószínűleg igazat fog adni a mamának, aki “minden fiatalembert úgy néz, mint egy kígyó és csak a Lacit dicséri mindig”. Föltételezzük, hogy Laci a vőlegény neve és azonosítjuk magunkat a mama fölfogásával.
1911. december 24.”Trencséni kis leány”
Meglássa, a dolog nem fog jól végződni. Ön túlságosan bízik a rajztanárok jóhiszeműségében. “Csak a mama lármázott”,- írja kedves levelében, melynek helyesírása különben örvendetes javulást bizonyít,- “vőlegényem, a rajztanár nem vett semmit se észre, de különben sem szólt volna”.
Azt hiszi? A magunk részéről némi kétkedéssel fogadjuk ezt az optimizmust. Igen kevés vőlegény tűri nyugodtan, ha menyasszonyának csuklóját a szolgabíró tréfából megcsókolja. A vőlegények ilyenkor azt szokták mondani, hogy ha a szolgabíró mindenáron tréfából csókolózni akar, miért nem csókolja meg például egy hatvanöt esztendős hölgynek a csuklóját, menyasszonyoktól pedig határozottan rossz néven veszik, hogy belementek a szolgabíró tréfájába.
Ne vegye rossz néven, de magunk részéről mindenben elfogadjuk kedves mamájának álláspontját, mely levelének tanúsága szerint így hangzott: “Megérdemelnéd, hogy nyilvánosan megcibáljam a hajadat és ha így folytatod, a vőlegényed itt fog hagyni.”
1912.január 14.”Trencséni kis leány”
Lám, lám. A mamának tehát igaza lett és az eljegyzés csakugyan fölbomlott. “Igazán nem tehettem róla”, írja ön a betűk fölösleges és helytelen kiemelésével. A helyesírási hibát leszámítva azonban érdemben sem adhatunk önnek igazat. Nincs az a békés és nyugodt rajztanár, aki ne venné menyasszonyától igen határozottan rossz néven, ha délutáni kirándulást szervez a szolgabíró úrral, még ha százszor is jelenti ki “az egy mafla alak, aki úgysem veszélyes”. Rendben van. Ön most már tudja, hogy a szolgabíró mafla alak, de volt vőlegényének nem adatott meg, hogy személyes tapasztalatok alapján győződjék meg e tétel igazságáról és ezért nem vehetjük rossz néven, hogy a gyűrűt visszaküldte.
Ami pedig a mama eljárását illeti, szó sincs róla, kissé túl sok volt a pofon, de számolnia kell a rendkívüli viszonyokkal és a mama jogos izgatottságával. Hogy mit tanácsolunk?
Jobb magaviseletet.
